Sok vitatkozó, zömében egyet nem értő hozzászólást váltott ki legutóbbi írásom a kétnyelvűség tanulási kockázatairól. Most visszatérek erre a témára, mert valószínűleg nem fogalmaztam elég pontosan, ezért az a látszat keletkezett, mintha a második, harmadik stb. nyelv elsajátításának mérhetetlen előnyeit vitatnám.

Holott egészen másra szeretném felhívni a figyelmet.

1. Tény, hogy világszerte nő azoknak a gyerekeknek az aránya, akik a normális intelligenciaövezetbe tartoznak, mégis tartósan tanulási nehézségeik vannak. Ezt a csoportot tipikusan a koraszülöttek, a szülés során oxigénhiányt elszenvedett gyerekek, a bármilyen okból figyelemzavarosak, a hiperaktívak, a diszlexiások, a magatartászavarosak alkotják, de maga az oktatási rendszer is nagy számban „termeli” a tanulási problémás gyerekeket. A szakértők 25%-ra becsülik ezt az arányt, vagyis minden negyedik gyerek számára az iskola, tanulás túl nagy kihívás.

Egyre többen költöznek külföldre családostul – dolgozni. Az egyik érv az ilyen döntés mellett így szól: ”….és a gyerekek észrevétlenül megtanulnak  még egy, esetleg több nyelvet.” Ez általában így  is van, de ez az éremnek csak az egyik oldala. A szülők által annyira áhított akcentus nélküli új nyelvtudásnak ugyanis ilyenkor is ára van, nem ritkán nagyon súlyos.

Zsigmond eddigi 14 évének felét Amerikában, másik felét Magyarországon töltötte. 2-3 évente, összesen már ötször váltották a család lakhelyét és így természetesen a nyelvi, és iskolai környezetet is. Hibátlanul, választékosan beszél magyarul, átlag feletti az intelligenciája, most itt jár középiskolába. Arra a problémára keresnek magyarázatot és segítséget, hogy az otthon jól megtanultakat az iskolában nagyon gyengén adja vissza írásban. Kiderül, hogy Zsigmond írásbelisége megrekedt egy alsós szintjén. Angolul a dolog épp fordítva van, abból írásban jobb és szóban pontatlanabb.

A megtanulandó leckét az elhagyható részletektől megszabadítani, majd az így kihámozott, és megértett lényeget meg is jegyezni – ez a diákok napról napra, tantárgyról tantárgyra ismétlődő feladata. Most nézzük meg, hogyan lehet gyorsan és biztosan eljutni a lényegig, és hogyan lehet ezt begyakorolni.

A lényeg megtalálását akadályozhatja, ha:

• már korábban elvesztettük a tananyag fonalát /pl. fizikában, kémiában/
• nem értjük a szövegben előforduló fogalmakat, idegen szavakat
• nincs gyakorlatunk a lényeg kiemelésében

Az első két akadály leküzdésében a felzárkóztatás, korrepetálás illetve a tananyagban előforduló szakszavak szótárszerű kigyűjtése és megtanulása segít. Ha azért nem találjuk a lényeget, mert nincs gyakorlatunk az efféle szellemi munkában, kezdjük olyan szöveggel, ami érdekes, és nincs nagyon távol a hétköznapi nyelvhasználattól. Vegyünk például egy újsághírt:

Hatodikos a fiam, és nagyon nehezen birkózik a tanulós tárgyakkal, úgymint történelem, földrajz, biológia.  Ül a könyv fölött és látom, hogy kínlódik, mit és hogyan jegyezzen meg. Amikor csak az aláhúzott dolgokat próbálja megtanulni, és kikérdezem, összezavarodik, mert nem emlékszik szó szerint. Magától viszont nem találja meg a lényeget. Nem tudom, hogyan segítsek neki.

A tanulási nehézségek több mint felét olvasási, szövegértési hiányosságok okozzák. Első körben mindenképpen azt kellene tisztázni, hogy elég jól olvas-e és megfelelően érti-e az olvasottakat. Ha egy gyerek nem, vagy nehezen érti azt, amit olvas, haladéktalanul fejleszteni kell ezt a készségét. Ha ez többé-kevésbé rendben van, jöhet a szöveg feldolgozása. A lecke „megtanulása” azt jelenti, hogy

Ha azt mondom Isten éltesse a nőket az ő napjukon, azt is mondom, hogy Isten éltesse az olvasóinkat, előfizetőinket, levélíróinkat. Ők ugyanis csaknem kizárólag – nők.

Hogy ez miért van így, annak sok oka van, amit most nem fogunk szétszálazni. Marad a tény: a gyermekek körüli fizikai, szellemi és lelki tennivalókat iskoláskorban is összehasonlíthatatlanul nagyobb arányban végzik az anyák, mint az apák.

Mi férfiak a legtöbbször az időre hivatkozunk, az ugyanis kétségkívül nagy úr az életünkben. „Egyszerűen nincs időm arra, hogy foglalkozzak még a gyerekkel is!” – ismerős ez a fordulat az estig a család megélhetéséért dolgozó apáktól.  Ugyanezek az apák ma – részben a rossz lelkiismerettől hajtva – nőnapi virágcsokorral rukkolnak majd elő, amikor a szokottnál kicsit korábban hazaérnek.

42 éves kétgyerekes családanya vagyok. A vállalkozásomat csak akkor folytathatom, ha megszerzek egy bizonyos szakképzettséget. Ez két félév, most kaptam meg a tankönyvek első csomagját, és teljesen kétségbe vagyok esve. Húsz éve tanultam utoljára, akkor is elég nyögvenyelősen. Én egy nyüzsgő tevékeny ember vagyok, és megbénulok arra a gondolatra, hogy munka után, fáradtan át biflázzam ezeket a száraz,  szakszövegeket, meg jogszabályokat és bonyolult nyelven megfogalmazott előirásokat. Hogy lehet  ezeket a kacifántos mondatokat megérteni, de még inkább megjegyezni? Kérem segítsen!

Felnőttként, sok év szünet után újra iskolásként tanulni azért nehezebb, de egyben könnyebb is, mert felnőttek vagyunk. Kezdjük  a pozitívumokkal:

Amikor egy gyerekről hivatalosan is megállapítják, hogy diszlexiás, a szülők többsége nem tudja, hogy mit kezdjen a diagnózissal. Sajnos a szakvéleményt csak elvétve kíséri közérthető tájékoztatás, pedig a szülő is nagyon sokat tudna tenni azért, hogy csökkenjenek a gyermeke tanulási nehézségei.

A diszlexiás gyerekek nem fogyatékosak, nem is a szorgalmukkal van baj. A probléma oka, hogy azokon a területeken, ahol a rendezettség, sorrend, a szimbólum /betű, szám/ nagy szerepet játszik, másképp jár az agyuk. Ők is megtanulnak olvasni, írni, számolni, de információfeldolgozási sajátosságaik miatt másképp, lassabban, és igen nagy erőfeszítéssel. A hagyományos oktatás keretében csak kínlódva sajátítják el ezeket az ismereteket. A diszlexia korrekciójához szakember segítségére van szükség. Az alábbiakban arra szorítkozunk, amivel a szülő is segítheti ezt a folyamatot, illetve a napról napra való felkészülést.

Olyan gyorsan változik a világ, hogy alig lehet megjósolni, milyen tudásra lesz szükségük a mai tízéveseknek, mire felnőnek. Azt talán könnyebb megmondani, milyen személyes tulajdonságok jelenthetnek a jövőben komoly akadályt az élet kihívásaival való küzdelemben. Vélhetően a mainál is nagyobb hátrány lesz, ha valaki önállótlan, ha nem tudja kezébe venni az élete irányítását, ha hagyja, hogy mások döntsenek a sorsáról.

Kérem, adjon tanácsot, hogyan védjük meg a gyerekeinket az olyan szörnyűségektől, mint a gina nevű drog, ami az utóbbi napokban több halálesetet is okozott tizenévesek körében. Kétségbe vagyok esve,  mert sehol nincs biztonságban a 16 éves lányom, hova engedhetem el egyáltalán nyugodt szívvel a mai világban? Felháborító, hogy a hatóságok semmit sem tesznek!!!!

Tanítsd, mutass példát és bízz meg benne!

Mielőtt egy lehetséges szülői drogstratégia pontjait sorba vennénk, hadd idézzem fel azt a témához kapcsolódó rádióinterjút, amit a napokban hallottam. Egy budapesti gyermek és ifjusági mentálhigienes központ pszichiátere elmondta, a szülők 40%-a nemet mondott, amikor felajánlották, hogy az adott iskolában ingyenesen felmérik a gyerekek mentálhigienes, azaz lelki egészségét. A vizsgálat kiterjedt a kamaszok életmódjának, hangulatának, szórakozási szokásainak, esetleges függőségeinek, öngyilkossági veszélyeztettségének feltérképezésére.

Pár nap múlva hozza a gyerek a félévi értesítőt, és ilyenkor előfordul, hogy a dokumentum gyengébb teljesítményről szól, mint amire számítottunk, amit elvártunk. Jó, ha felkészülünk erre a lehetőségre is, számolunk azzal, hogy erős érzelmek, nagy indulatok gerjednek bennünk, ami azzal járhat, hogy nem tudunk elég megfontoltan reagálni. Amikor szembesülünk csemeténk gyenge teljesítményével, általában a "rapid" megoldások jutnak először az eszünkbe: szidás, büntetés, kedvezmények megvonása, eltiltás barátoktól, sporttól, a tanulásra fordítandó idő megnövelése, külön tanár stb. Megéri kicsit mélyebbre ásni, higgadtan, a segítés szándékával és reményében kideríteni miért is veri le a lécet a gyerek. Vagy miért sétál át alatta.