Diszlexiára és diszkalkuliára utaló jelek óvodás és kisiskolás korban

A szülőknek tisztában kell lenniük azokkal a tünetekkel, amelyek megléte esetén feltehető, hogy a gyereknél később diszlexiás tünetek jelentkeznek. A következőkben olyan tünetekről, szokásokról lesz szó, amelyek sok későbbi diszlexiásnál megmutatkoznak. Ezen tünetek megléte, vagy hiánya azonban nem bizonyítja száz százalékosan, hogy diszlexiára hajlamos a gyerek és nem is zárja ki azt. Csupán olyan előjelekre utalnak, amikből nagy eséllyel alakul ki ilyen probléma.

Ha mind az iskolakezdés előtti, mind az iskolakezdés utáni időszakra jellemző ismertetőjegyek közül legalább öt-öt ráillik a gyerekre, akkor biztonságképpen abból kell kiindulni, hogy fennáll a diszlexia kockázata. Ezzel komolyan kell foglalkozni, szakemberrel kell megvizsgáltatni a gyereket.

Az iskolás kor előtti / 5-6 éves/ jelek:

  • A gondolkodása gyorsabb, mint a cselekedetei.
  • Feltűnően nagy különbség van a jó és rossz napjai között.
  • Vagy kimaradt, vagy nagyon rövid ideig tartott a kúszó-mászó időszaka a járni tudás előtt.
  • Másokhoz képest késve indult el, és mozgása bizonytalan, koordinálatlan.
  • Nehezen köti meg a cipőfűzőjét, és sokszor van problémája a gombolással.
  • Bizonytalanul mozog a lépcsőn.
  • Gyakran olyan dolgokban is elesik, amelyek nincsenek is ott.
  • A fent és a lent, a jobbot és a balt nem tudja megbízhatóan megkülönböztetni.
  • Nehezen bánik a késsel, villával, ollóval.
  • Ha fest, gyakran túlmegy a papír szélén, nehezére esik az ecsetkezelés.
  • Nehezen tanul meg kerékpározni, síelni, vagy úszni.
  • Saját szavakat kreál, több létező szó összevonásából,
  • Másokhoz képest késve tanul meg beszélni, és beszédhibái vannak,
  • Nem szívesen tanul mondókákat, gyerek dalokat, de egyébként könnyen megjegyzi az őt érdeklő dolgokat.
  • Felszólításra sem tudja a bemutatott egyszerű ritmust lekopogni.
  • Nem szereti a memória, illetve puzzle játékokat, vagy saját "szabályokat" állít fel.
  • Gyakran kapkod, máskor pedig feltűnően lassú.

Iskolakezdés utáni tünetek:

  • Nem tanulási szituációkban feltűnően éber, figyelmes és érdeklődő.
  • Játék közben teljes figyelmével arra koncentrál.
  • Könnyen eltéríthető a figyelme, mindent meghall, meglát, a nem fontosat a fontostól nehezen tudja megkülönböztetni, elválasztani.
  • Álmodozó, gyakran csak testben van jelen.
  • Görcsös, görnyedt, vagy más módon rossz a tartása
  • Feltűnően nehezen jegyzi meg a betűket és/vagy szavakat számokat.
  • Gyakran dörzsöli a szemét, pislog, és arra panaszkodik, hogy nem lát jól.
  • Elmosódottnak látja a betűket vagy számokat.
  • Nehezen tanul verseket, és más szó szerint megtanulandó szöveget
  • Problémái vannak az 1x1 megtanulásával.
  • Nehezen ért meg hallott dolgokat, mintha baj lenne a hallásával.
  • A térben rosszul tájékozódik, bizonytalan az időérzéke.
  • A feladatokat gyakran félbe hagyja, azok befejezését a végtelenségig halogatja.
  • Kerüli a kihívásokat.
  • Gyakran zaklatott a beszéde, szószátyár, locsogó, időnként túlmozgásos és mozgás kényszert mutat.
  • Nehezen érthető, elmosódó a beszéde, mintha keresné a szavakat, szókincse szegény.
  • Gyakran agresszíven reagál, dühkitörések gyakran előfordulnak
  • Alacsony az önértékelése, kisebbrendűségi érzései vannak.
  • Visszahúzódó, bátortalan.

A diszkalkulia, a számolási gyengeség, kevésbé ismert és felismert, mint az elsősorban az olvasásnál megnyilvánuló diszlexia, de a valóságban ez is nagyon elterjedt probléma. A diszkalkulia azt jelenti, hogy a gyereknek alapvetően hiányosak és hibásak az elképzelései a számokról, mennyiségekről, nagyságokról, és a matematikai műveletekről. A hibák számok felcserélésében, nagyságrendek tévesztésében, számok megfordításában és egy sor más, jellegzetes módon mutatkoznak meg. Ezek a hibák azonban valójában csak az eredetileg meglévő és az átlagostól eltérő érzékelésben, információ feldolgozásban, és az ehhez kapcsolódó akaratlan figyelmetlenségből fakadnak.

A tipikus diszkalkuliás gyerek értelmes, sőt sokszor nagyon értelmes gyerek, aki azonban az iskolában a számtan órán a vele szemben támasztott követelményeknek egyszerűen nem tud megfelelni. Ez a frusztráció azután ráterjed a szülőkre is, talán még inkább, mint az olvasási problémáknál, mert a szülők nehezen értik, hogy mit nem ért a gyerek. A későbbi diszkalkuliára utaló jelek már az iskolakezdés előtt megmutatkoznak, és az első iskolai évben további jellegzetes tünetek jelentkeznek. Ugyanakkor még inkább igaz, mint az olvasásnál, hogy vannak gyerekek, akik anélkül, hogy diszakalkuliások lennének, ugyancsak nehézségeik vannak a számolásnál. Ezért nehezebb beazonosítani, mint a diszlexiásokat. Ha a következőkben felsorolt ismérvek közül legalább öt esetében igen a válasz, akkor komoly esély van arra, hogy a gyereknek diszkalkuliája van.

Diszkalkuliára utaló jelek:

  • A gyereknek feltűnően sok időre van szüksége a számolási feladatokhoz, és nagyon hamar kimerül ezek megoldása közben.
  • A mennyiségeket, számokat, nagyságokat, formákat és a távolságokat hibásan, rosszul ítéli meg.
  • A számfogalom és a fizikai mennyiség közötti összefüggést nem érti meg
  • A számolási szimbólumokat - plusz, mínusz, szorzás stb. - nem mindig ismeri föl, illetve fölcseréli ezeket egymással.
  • Az intenzív gyakorlás ellenére sincs érdemi haladás, amit megtanul, azt nagyon gyorsan elfelejti.
  • Számjegyeket kihagy.
  • Nehézségei vannak a tízes számkörből a százasba, ezresbe és így tovább való átlépésnél.
  • Nehézségei vannak a számsorok folytatásával.
  • Bizonyos számoknak a számjegyeit felcseréli, például a 67-et és a 76-ot.
  • A nagyon hasonlóan csengő számokat - pl. a 19-es és a 90-et felcseréli.
  • Fejszámoláskor nem tudja megjegyezni a közbülső eredményeket.
  • Az egyszeregy megtanulásával komoly nehézségei vannak.
  • Ha 6-ot, illetve 9-et kell írni, olvasni, vagy a számolásnál használni, gyakran felcseréli őket.
  • A hasonló külsejű számokat - pl. a 6-ot és az 5-öt felcseréli egymással.
  • A másoláskor sokszor hibázik a számok leírásánál.
  • Ha térben, vagy időben lezajló folyamatokat kell visszaadni, akkor ezek érzékelésével és megfogalmazásával problémái vannak.
  • Ha szöveges feladatot kap, vagy a számtanpéldához kiegészítő szöveg is van, akkor sokkal nehezebben tudja megoldani ezeket a példákat.
  • Ha ellentmondó eredményekre jut számolás közben, ezt nem veszi észre.