Mindent a depresszióról 4. rész

Amit ma depressziónak hívunk, arra néhány évtizeddel ezelőtt még másféle elnevezést használtak az orvosok: neuraszténiának, neurotikus kimerültségnek nevezték. Később aszerint csoportosították a hangulati betegségek típusait, hogy feltehetően belső /endogén/ okok vagy külső tényezők váltották ki. Ma már világszerte a DSM rendszert használják az egészségügyben a mentális betegségek azonosítására, statisztikai vagy egyéb okból való nyilvántartására. Jelenleg a DSM-IV van érvényben, de természetesen a tudomány fejlődésével és új mentális betegségek megjelenésével ez módosulni fog. Jó, ha tudjuk azonban, hogy ez a kategorizálás sok szempontból mesterséges: a depresszió különböző típusai nem különböző betegségek, hanem ugyanannak a kórnak, azaz a hangulati élet súlyos zavarának a részletekben eltérő megnyilvánulásai. Vegyük ezeket sorra:

 

A nők négyszer sérülékenyebbek

 

A major (nagy) depresszió diagnózisát akkor állapítják meg, ha a páciens legalább két hete folyamatosan tapasztalja a nyomott hangulatot, a szokásos tevékenységei végzésének nehézségét, és legalább négyet a következő tünetekből:

 


1. diétázás nélküli jelentős súlyvesztés, vagy súlynövekedés, vagy az étvágy jelentős változása
2. minden éjjel jelentkező álmatlanság, vagy a megszokottnál sokkal több alvás
3. a szokottnál sokkal alacsonyabb aktivitási szint, vagy ennek ellenkezője, a túlpörgés
4. kimerültség, vagy energia hiány
5. értéktelennek érzi magát a beteg, vagy súlyos önvád gyötri
6. a koncentrálás és a döntéshozás zavara
7. visszatérő öngyilkossági gondolatok, vagy öngyilkossági terv, esetleg kísérlet


A major depresszióban szenvedők többnyire szomorúnak, reménytelennek érzik magukat, de van, aki ezt tagadja, mások inkább ingerlékenységről számolnak be. Egy adott időpontban a nyugati világ országaiban a férfiak 3, a nők 8 %-a szenved súlyos depresszióban. Egy átlag ember egész életét tekintve, a férfiak 7-12 %-a, a nők 20-25 %-a számíthat major depresszióra. A betegség előfordulását nem befolyásolja a bőrszín, a képzettség, a jövedelem, a vagy a családi állapot. A tudósok még vitatkoznak azon, hogy vajon a nők miért sérülékenyebbek, mint a férfiak. A legáltalánosabb vélemény szerint a férfiak szocializációja tiltja, hogy beszámoljanak a szomorúságról, ami az elsődleges kritérium a diagnózis megállapításához. Az orvosi statisztikák szerint, az első depressziós epizód kiváltó okát a betegek általában meg tudják nevezni, később azonban, ah kiújul a betegség –ami nagyon gyakori – többnyire nem találni konkrét okot.

 

Működik, de szenved

 

A major depresszió egy hirtelen fellépő, súlyos krízis, a disztímiás depressziót nevezhetjük az előbbi elhúzódó változatának. Disztímiáról akkor beszélünk, ha a páciens legalább két éven át napjai többségét lehangolt állapotban tölti, és a következő tünetek közül legalább kettő fennáll:


1. étvágytalanság vagy túlevés
2. álmatlanság vagy túl sok alvás
3. energia hiány, vagy kimerültség
4. koncentrációs és döntéshozási zavarok
5. a reménytelenség érzete
6. gyenge önértékelés
 

Ezek a tünetek nagyon hasonlóak a major depresszióhoz, kivéve az öngyilkossági gondolatokat, és a mindennapi tevékenységet akadályozó lelassultságot. Vagyis, a két fajta depresszió között inkább fokozati különbségek vannak. A disztímiás nagy nehézségek árán, de eleget tud tenni feladatainak, míg a súlyos depresszió átmenetileg még abban is akadályozhatja a beteget, hogy megszólaljon.
 

Gyakran a disztímiás szülők gyerekein mutatkozik meg a szülő betegsége. A gyerek ugyanis pontosan érzi, hogy valami baj van, ráadásul úgy gondolja, hogy neki kellene tenni valamit, vagy akár ő felelős a szülő rossz hangulatáért, fáradtságáért, állandó kimerültségéért. Az ilyen gyerekek nem ritkán szülőjük gondozójává válnak, átveszik a gyengélkedő anya esetleg apa feladatait, tíz évesen megtanulnak főzni, takarítani, a kistestvért ellátni. Előfordul, hogy amikor a szülő jobban lesz, a gyerekből kitörnek az addig elfojtott félelmek és elkezdi tesztelni, hogy most már valóban megbízhat-e bennük? A depresszióra továbbra is érzékeny szülő ettől a váratlan nevelési csődhelyzettől összezavarodik, és újra megbetegszik. Így alakul ki egyes családokban a depresszió ördögi köre.

 

Minden hatodik kismamát érint

 

A depressziós panaszokat mutató páciensek közül sokan nem „férnek bele” egyik DSM-IV kategóriába sem: ők azok, akik más betegségekhez kapcsolódóan élnek át depressziót. Hozzátartozót gyászolva betegedtek meg, vagy egyéb súlyos veszteségek érték őket.
A szülés utáni depresszió az anyák 15 %-át érinti, és ez sokaknál egy hosszú, akár életre szóló depressziós „karrier” kezdete. A terhességgel és a szüléssel járó nagy érzelmi, hormonális és testi stressz hatására az arra érzékenyeknél kialakuló betegség a major depresszióhoz hasonló tüneteket okoz, de a negatív gondolatok általában az anyasággal és a kisbabával kapcsolatosak. A fiatal anya úgy érzi, nem tud gondoskodni a gyermekéről, képtelen azt szeretni, vagy a gyerek nem szereti őt. Attól fél, végzetes hibát követ el, és nem is reménykedik, hogy a dolgok megjavulhatnak. A gyermekágyi depresszióból való gyógyulást nehezíti, hogy a hatékony antidepresszánsok szedése terhesség és szoptatás alatt nem javasolt.
 

Az északi féltekén elég sok embert érint a szezonális depresszió, ami télen jelentkezik, és a természetes napfény hiánya váltja ki. Az ebben érintettek lehangoltak, túl sokat alszanak, meghíznak, és nagyon sok szénhidrátot kívánnak. A tünetek gyorsan megszűnnek, ha az érintett a téli hónapokra napsütéses országba megy.

 

Egyszer a mennyben, máskor a pokolban

 

A bipoláris depresszió az előbbiekben felsoroltakhoz képest azt a jelentős különbséget mutatja, hogy a súlyosan lehangolt állapotok erősen felhangolt mániás periódusokkal váltakoznak. A mániás időszakoknak a következő jellemzői vannak:
 

A/ Egy meghatározott időszakban mindvégig abnormálisan emelkedett hangulat, vagy rendkívül ingerlékeny hangulat.
 

B/ Az alábbiak közül legalább három tünet az egész időszakban:
 

1. határtalan önbizalom, nagyszerűségi fantáziák
2. jelentősen lecsökkent alvásigény
3. felgyorsult beszéd
4. egymást kergető, rohanó gondolatok
5. a figyelem könnyen elterelődik
6. megszállottan dolgozik egy cél megvalósításán, illetve feltűnően izgatott
7. gátlástalanul veti bele magát az élvezetekbe, például vásárlás, ivás, szex, tekintet nélkül a súlyos következményekre, például eladósodás, megszégyenülés, stb.
 

C/ Olyan tevékenységek, amelyek saját magát, vagy másokat veszélybe sodorhatják
 

D/ Mindezen a tünetek mögött nincs sem skizofrénia, sem drogfogyasztás.
 

A bipoláris, vagy mániás depresszió azonos mértékben érinti a férfiakat és a nőket, egy adott időpontban a népesség 0,1-0,6 %-a szenved ettől a kórtól. Kezelés nélkül a mániás epizód átlagosan hat hónapig tart, a depressziós időszak nyolc-tíz hónapig. Az évek múlásával az ilyen betegeknél egyre gyakoribbak lesznek a mániás időszakok. A depressziónak ez a fajtája különösen sok halálos áldozatot követel a nem kezeltek 15 %-a öngyilkossággal vet véget életének. Nagyon sokan véletlen balesetnek látszó közlekedési katasztrófákban, valószínűleg ugyancsak szándékosan ölik meg magukat. Mivel mániás állapotukban az ilyen betegeknek egyáltalán nincs veszélyérzetük, sokan a mértéktelen alkoholfogyasztás, dohányzás és egyéb önpusztító szokások miatt halnak meg fiatalon. /folytatjuk/

 

Richard O’Connor Undoing depression című könyve alapján írta dr. Pusztai Éva