A hátrányos helyzetű gyerekért teszik a legtöbbet

Mitől /sokkal/ jobb a finn iskola? 4. rész

 

Az Egyesült Államokban gyűjtött adatok szerint hároméves korukra az értelmiségi szülők gyermekei 1100 szavas szókinccsel és 117-es IQ-val rendelkeznek, míg a segélyből élők
gyermekei csak 525 szót ismernek, és az IQ-juk 78 . Ha az iskola nem segít, kicsi az esély arra, hogy ezek a gyerekek ezt az óriási hátrányt valaha be tudják hozni.

 


A hátrányos helyzetű gyerekek megítélése, beleértve az iskolákat, a társadalomnak az egyenlő esélyekről alkotott vélekedését is tükrözi. Van, ahol a szegénységet, a kulturális elmaradottságot magánügynek tekintik, sőt kizárólag az érintett családokat hibáztatják érte. Ebből az értékrendből az következik - ami Magyarországon is gyakorlat - hogy a szegények gyerekei szegregálódnak, az iskoláik állaga és teljesítménye egyre romlik, a hátrányos helyzetű tanulók segítése, felzárkóztatása megoldatlan. Iskolai pályafutásuk során kulturális helyzetük nem javul, néha még romlik is. Ezt tükrözi az a tény, hogy a PISA-jelentésekben mi vagyunk a sereghajtók a családi hátrányok iskolai mérséklését tekintve.


Sok országban már másként gondolkodnak a társadalmi hátrányokról, különösen ha gyerekekről van szó. Az utóbbi évtizedben gyorsan terjed az a szemlélet, hogy a legfontosabb termelőerő, egy ország boldogulásának alapja a jól képzett munkaerő, ezért minden egyes állampolgár tanultsága, képzettsége közérdek, közügy. Aki képzetlen, az nem kap munkát, aki munkanélküli, azt a társadalomnak kell eltartania. Ezt megelőzendő minden gyerekből ki kell hozni a maximumot, függetlenül a családi háttértől, ahonnan jön. Ez nem csak humanitárius, hanem mindenekelőtt nemzetgazdasági érdek.


Ennek a logikának a megvalósulása, hogy a legjobb közoktatási rendszerekben az egyes diák tanulmányi eredménye és családi körülményei között már csak gyenge kapcsolat mutatható ki, mert az oktatási rendszer ellensúlyozza az otthonról hozott hátrányokat. Ezekben az országokban célzottan foglalkoznak a hátrányok felszámolásával, erre többlet forrásokat és komoly szakmai munkát fordítanak.


Lássuk a sokat emlegetett finn példát. Ebben a skandináv országban csak a legalkalmasabbak lehetnek tanárok, ahogy erről korábban már írtunk, az érettségizők felső 10%-át célozzák meg a tanárképző intézmények. Szigorúan szabályozzák a tanárképzésbe való bejutást, és jó kezdő fizetésekkel csábítják a kiváló képességűeket, akik az évek során korszerű ismeretekkel felruházott, a gyakorlati problémákban járatos szakemberekké válnak. Alkalmasak arra, hogy közbelépve, külön órákon, egyéni fejlesztéssel segítsék a bármilyen okból lemaradó tanulókat.


Minden finn iskolában dolgoznak speciális pedagógiában jártas tanárok, akik egy évvel tovább járnak egyetemre, hogy mindezeket a készségeket is megszerezzék. Az átlagos finn iskolában hét óraadó tanárra jut egy speciális tanár, akit védőnőből, szociális munkásból, pszichológusból álló szakértő csoport segít, ha a gyerek életében nem tanulási jellegű problémák is vannak.


Nagyon alaposan és rendszeresen szűrik a tanulókat, így korán kiderül, ha bármilyen okból nehezebben halad valaki. Emiatt sokan kerülnek a felzárkóztató programokba, akár a legokosabb gyereknél is találhatnak fejlesztésre szoruló területet.


Ez egyértelművé teszi, a többiek és a szülők számára hogy az ilyen beavatkozás
nem a rossz teljesítmény jele, ezért nincs előítélet, idegenkedés a fejlesztő pedagógusok munkájával szemben. A gyors és az egyén szintjén történő beavatkozással Finnországban általában megelőzik a tanulási probléma súlyosbodását, ezáltal valamennyi iskolában egyenletesen és stabilan jó eredmények születnek. A finn oktatási rendszerben alig van színvonal különbség iskolák és osztályok között, hanem csak az osztályokon belül.


Más sikeres rendszerekben más módszereket alkalmaznak, de a lényeg minden esetben az, hogy megakadályozzák az egyes diákok lemaradását. Az ázsiai rendszerek a tanárok elkötelezettségén alapulnak. Itt követelmény a tanárral szemben, hogy szükség szerint nyújtson külön segítséget. Szingapúrban például a tanárok a tanítás végeztével is az iskolában maradnak, és több órán keresztül korrepetálják azokat a diákokat, akiknek külön segítségre van szüksége.