Miért tanulunk nehezen? 2. rész

Valljuk be kertelés nélkül, a tanulás abban a formában, ahogy iskolás korunktól egész későbbi életünkben gyakoroljuk, fárasztó, komoly erőfeszítést igénylő, gyakran nagyon unalmas tevékenység, aminek a fenntartásához sokszor minden akaraterőnk is kevésnek bizonyul. Miért van ez így? Lehetne másképp is tanulni? Ha igen, akkor miért terjednek olyan lassan az új módszerek? Sorozatunkban erről olvashatnak.


1981-ben egy kaliforniai professzor Roger Sperry Nobel-díjat kapott az időközben világszerte ismertté lett felfedezésével. Eszerint agyunk két fele különbözőképpen működik, és eltérő dolgokkal foglalkozik. A bal agyfélteke inkább a számok, a logika, az analízis, a lineáris folyamatok, a szavak feldolgozásának a helye, a jobb agyfélteke inkább képekkel, érzésekkel, fantáziákkal, térbeli észlelésekkel és a világ holisztikus megközelítésével foglalkozik.

 


Képzeljük el, azt a feladatot kapjuk, hogy fussunk körbe egy nagy teremben. Ez nem megoldhatatlan, hacsak egyik lábunkat és karunkat oda nem kötik a törzsünkhöz… Ezzel a hendikeppel valószínűleg csak bukdácsolni fogunk, ami aligha nevezhető futásnak. Ez a példa átvihető agyféltekéink működésére. A mi nyugati civilizációnkban ugyanis a bal agyféltekénk funkcióit sokkal többre becsüljük, mint a jobbét. Vagyis amikor csak logikusan, lineárisan és szavakban gondolkodunk, szellemi kapacitásunknak legfeljebb a felét tudjuk hasznosítani. A valóságban még rosszabb a helyzet, a Harvard egyetem vizsgálatai szerint a bal agyféltekés gondolkodás közben szürkeállományunk alig 2-5 %-a aktív.


Hogy mivel foglalkozik a többi 95 %? Unatkozik és „zűrzavart” okoz: képek, érzések, érzékszervi benyomások, kaotikus, asszociatív tömege kavarog a fejünkben – és átéljük, hogy nem tudunk az olvasott szövegre koncentrálni. Mindenki tudja, miről van szó: ha olvasás útján tanulunk, átlagosan 2-5 percenként zavarják meg a koncentrált figyelmet a témához nem kapcsolódó képek, emlékek.
 

Mi a megoldás?

 

Természetesen a könyvek és a szavak pótolhatatlanul fontosak, de vissza kellene találni az elveszett természetes állapothoz, egész agyunk használatához. A megoldás, hogy a tanulást valamilyen módon az egész agyat aktivizáló folyamattá kell tenni! A tanulás közben most többnyire zavaró tényezőnek tartott képeket és az asszociatív gondolkodást „rehabilitálni„ kell, amihez elengedhetetlen a teljes aggyal való tanulás térhódítása. A tanulás eredményességét jelentősen befolyásolja az érzelmi állapot, az energiaállapot, a táplálkozás, a pszichés feszültség- csupa olyan dolog, amivel ebben az összefüggésben alig törődünk. Ez a magyarázata, hogy a régi görögöktől átvett tanulási technikák, például a mnemotechnika manapság csak ritkán sikeres. A görögök ugyanis a tanuló lelkiállapotával is behatóan foglalkoztak.
 

Próbáljuk meg a következő történet olvasásakor a cselekményt, mint egy film képeit lefuttatni belső szemeink előtt.
 

„A New Yorki Szabadságszobron áll egy hatalmas kövér férfi. A bal kezében egy fúrógépet tart, amellyel a jobb kezében levő szappant fúrja. A szappanból lila aranydarabkák fordulnak ki, majd egy lakókocsira hullanak, amit egy fekete Mercedes vontat. A volán mögött John Travolta ül. Fekete kalap van a fején, fekete a mellénye és a csizmája is. Mellette ül Brigitte Bardot, piros pettyes fehér bikiniben. A hátsó ülésen egy hatalmas bernáthegyi ül, szőrmekabátban, a szájában egy tyúk. Hirtelen balról megjelenik egy puma, beugrik az autóba, kikapja a bernáthegyi szájából a tyúkot, a másik oldalon kiugrik és felmászik egy pálmára, ami ráborul a szabadságszoborra”.
 

Most csukott szemmel próbálja meg elmesélni az imént elolvasott történetet. A legtöbb ember egy-két apróság kivételével hajszálpontosan szokott emlékezni .
Most következzen egy újabb, rövidebb történet és egy újabb feladat.
 

„Egy kétlábú ül egy háromlábún, és egy egylábút eszik. Ekkor megjelenik egy négylábú, és ellopja a kétlábútól az egylábút. Erre a kétlábú jól odacsap a négylábúnak a háromlábúval.”
 

Hiába sokkal rövidebb a második sztori, a legtöbb embernek nehézségeket okoz emlékezetből elmesélni.
 

A magyarázat kézenfekvő: bár az első sztori tele van lehetetlenségekkel, a leírt mozgások, akciók képeket gerjesztenek az olvasóban, ráadásul a képek egy történetté állnak össze. Pont ez hiányzik a második sztoriból. Unalmas számokkal traktálják az olvasót, ezt a sztorit addig igen nehéz megjegyezni, amíg rá nem jövünk a furcsa számnevek jelentésére. Amint megértjük a történetet, megjelennek a képek az agyunkban, és már el tudjuk mesélni. A kétlábú az ember, a háromlábú a kisszék, az egylábú a csirkecomb, a négylábú a kutya. Most már van értelme, jönnek a képek, pereg a film.
Vagyis, amint a száraz információkat képekké tudta alakítani az agyunk, engedelmesen és sikeresen dolgozik- képesek vagyunk tanulni, és emlékezni. A számok, nevek, adatok, egymáshoz nem kapcsolódó információk megjegyzéséhez átlagosan 30 ismétlésre van szükség. Ha ugyanezeket az információkat képekké, majd a képeket épkézláb történetté alakítjuk, egy-két ismétlés is elég a megjegyzéshez.

/Folytatjuk/