Legyen gyerekjáték a tanulás - 1. rész -

"Hatodikos a fiam, és most hogy megkaptuk a félévi bizonyítványt nagyon el vagyok keseredve. Hiába a sok erőfeszítés, egy egész jeggyel gyengébbek az eredmények, mint tavaly. Alsóban tiszta kitűnő volt, tavaly már kezdődtek a bajok, most pedig éppen hogy négyes lett. Pedig minden délután együtt tanulunk, amit nem ért, azt elmagyarázom, akár fel is olvasom neki, a végén kikérdezem, de másnap mégsem jön ki a gyerekből az, amit megtanultunk. Gyakran érthetetlen hibái vannak, főleg a dolgozatokban, amivel persze értékes pontokat veszít. Már azt is gyakoroltuk külön, a dolgozatírást, ugyanannyi időt adtam neki, mint az órán, de az iskolában mintha nem figyelne annyira, mint otthon. Milyen módszerrel vehetem rá a gyereket, hogy jobban figyeljen az iskolában és főleg, hogy ő is akarja a jobb jegyeket?! Arra hivatkozik, hogy mások még rosszabb jegyeket kapnak. Hiába magyarázom órákon át, hogy ez az ő érdeke, csak húzogatja a vállát."

Mellé ülünk elsőben, lelkesen és fáradhatatlanul, aztán mire feleszmélünk, már felsős a gyerek de még mindig képtelen az önálló tanulásra. Gyakran túl sok érzelmet, indulatot viszünk az együtt tanulásba, az iskolai eredmények értékelésébe. Ha a gyerekkel való kapcsolatunk, beszélgetéseink már teljesen leszűkültek a tanulás témakörére, biztos, hogy rossz nyomon járunk. A szülő sose legyen az iskola meghosszabbított keze, hiszen a családunktól mindannyian - mi felnőttek is - azt várjuk, hogy megvédjen bennünket, nekünk adjon igazat, támogasson akár a külvilággal szemben. A gyerek ugyanígy van ezzel, otthon megértést, együttérzést, gyógyírt vár iskolai sérelmeire, kudarcaira. Ha ehelyett kizárólag a fogyatékosságait emlegetjük fel, csak az osztályzatai érdekelnek bennünket, mindenért őt tesszük felelőssé, előbb utóbb elveszítjük a bizalmát, be fog zárkózni. Ráadásul megfosztjuk a lelki egyensúlyt szolgáló nagyon fontos tapasztalástól: van egy hely, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

Ha még felső tagozatban is nap mint nap együtt tanulunk a gyerekkel, ezzel valójában levesszük a válláról a felelősséget - nem fogja a sajátjának érezni azt, amit éppen végez. Persze érthető, hogy a szülő mielőbb be akar avatkozni, segítene, amikor látja, hogy a gyerek újra meg újra elköveti ugyanazokat a helyesírási, vagy számolási hibákat. Csakhogy a helyes megoldással, hibátlan munkával egyenértékű, hosszabb távon, pedig még fontosabb is, hogy a tanulás teljes mértékben a gyerek dolga legyen, mi szülőként csak akkor lépjünk közbe, ha komoly nehézségek vannak, amiket egyedül valóban nem tud megoldani.

Ha pedig mégis együtt tanulunk az /alsós/ gyerekkel, ügyeljünk olyan látszólag mellékes dolgokra, hogy hogyan viselkedünk, hol ülünk, miközben ő dolgozik. Ha valóban szükség van arra, hogy tanulás közben a közelében legyünk - ennek az idejét és gyakoriságát azonban idővel mindenképpen csökkentsük - üljünk kicsit távolabb tőle, és csak akkor avatkozzunk bele abba, amit csinál, ha elakadt, ha a segítségünket kéri, vagy eljött az ellenőrzés ideje.

Ne nézzük a gyereket, miközben dolgozik! Ez zavarja a másolásban, vagy számolásban, folyamatosan a mi reakciónkat lesi, és mintegy beprogramozzuk neki a hibát.

Ezért ne üljünk szorosan mellette, és semmiképpen se álljunk a háta mögé! Képzeljük el azt az érzést, hogy a munkahelyünkön a főnökünk a hátunk mögött figyel minket! Majdnem biztos, hogy hibázni fogunk.

Fontos, hogy legyünk tudatában, miként reagálunk a hibáira. Ha nem tudunk tárgyilagosak maradni, azonnal felcsattanunk, dühösek leszünk rá, kiabálásba torkollik a tanulás, ráadásul rendszeresen ez a vége, akkor érdemes megfontolni, nem ártunk-e többet az együtt tanulással, mint amennyit használunk. Ha ez a helyzet és megtehetjük, fogadjunk mellé inkább korrepetitort.

Igen nagy baj, hogy az iskolák túlnyomó részében ma sem tanítják meg a gyerekeknek, hogyan kell önállóan, hatékonyan tanulni. Így aztán nem tudják, mit kell konkrétan tenni pl.a történelemleckével ahhoz, hogy annak minden fontos eleme bekerüljön a memóriájukba, és onnan elő is tudják azokat hívni másnap vagy két hét múlva a témazárókor. Márpedig ezek a bevált tanulási technikák ismertek, és megtanulhatók.

Összegezve:

1. Csak akkor tanuljunk vele, ha nagyon muszáj - és nincs más megoldás pl. korrepetáló tanár.
2. Felső tagozatra mindenképpen érjük el a teljes önállóságot, - még akkor is ha ettől esetleg romlanak a jegyei.
3. Mielőbb tanuljon meg tanulni!
4. A jegyeitől függetlenül bízzunk benne és fogadjuk el - a hibáival együtt is!

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner