Ha a szülő veréssel nevel...

"Vessünk véget a gyerekek testi fenyítésének!" - így szól az Európa Tanács felhívása, amelyhez nemrégiben Magyarország is csatlakozott. A hosszú távú cél, hogy ne csak a súlyos bántalmazások szűnjenek meg - már egy "egyszerű pofont" se tekintsen senki nevelési eszköznek.

A testi-lelki bántalmazás minden formája, vagyis már egy pofon is sérti a gyerekeknek a magyar gyermekvédelmi torvényben megfogalmazott jogait, és régen bebizonyosodott, hogy nem is hatékony nevelési eszköz. Sajnos gyors változásra mégsem számíthatunk. Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar felnőttek 70 százaléka gondolja úgy, hogy egy pofon néha elfogadható. Svédországban egy hasonló törvény 1979-es elfogadása után 30 év kellett ahhoz, hogy megváltozzon a közvélemény. A törvény. bevezetésekor a svédek 65 százaléka azt mondta, hogy kell a testi fenyítés, mint nevelési eszköz. Az azóta eltelt években a felnőtt fiatalok között egyre kevesebb az öngyilkos és a depressziós beteg, és a svéd lakosságnak ma már csak tíz százaléka helyesli a testi fenyítést mint nevelési módszert.

Amikor erről a témáról beszélünk, bizonyára minden felnőttnek eszébe jut egy-egy pofon, amelyet még gyerekkorában kapott, és arra is jól emlékszik, miért kapta. Ez is azt bizonyítja, hogy a veréssel járó szégyen és fájdalom hosszú-hosszú évekig bennünk él.

Pedig nem ez a büntetés célja! A szakirodalom szerint a hatékony büntetésnek három célt kell követnie. Először: kárpótolni kell az áldozatot - ha például a gyerek kitöri az ablakot, akkor zsebpénzéből járuljon hozzá a javíttatáshoz. Másodszor: el kell érni, hogy a bűnös többé ne vétkezzen: a gyermeknek tehát meg kell értenie, mi a helyes és mi nem. Végezetül pedig le kell mosni a gyerekről a vétket. A büntetéssel sose a gyereket ítéljük el, hanem a helytelen viselkedését. Ne mondjuk azt, hogy "Ma rossz voltál". Ehelyett mondjuk azt: "Nem volt helyes, hogy a szobában labdáztál, máskor menj ki az udvarra!" A szülő és a pedagógus legtöbbször, sajnos, a gyereket bélyegzi meg. Pedig ha állandóan azt szajkózzuk, hogy rossz vagy, rossz vagy, akkor a gyerek idővel így gondolkodik: ha egyszer rossz vagyok, akkor nyugodt szívvel csinálhatom azt, amihez éppen kedvem van.

Amikor megverjük a gyereket, nem gondolunk arra, hogy ő képtelen védekezni. Mi vagyunk az erősebbek, és nincs esélye velünk szemben. A kisgyerek még nem adja vissza a pofont, de a kamasz gyerek már visszaüthet. S akkor már késő!

Legtöbbször stressz helyzetben csapunk oda: olyasmi történt, hogy azonnal közbe kell avatkoznunk, és ilyenkor a kéz mindig kéznél van. Sok esetben nem beszélgetünk el a gyerekkel a történtekről, nem mutatjuk meg neki a helyes utat. Kiabálunk rá, ha rosszul viselkedik, de azt nem vesszük észre, amikor jó. A jó viselkedést nem díjazzuk, a gyereket szinte alig dicsérjük, a rosszaságot viszont szigorúan büntetjük!

A büntetés akkor hatásos, ha követi a tettet - s ez a jutalomra is érvényes. Sok szülő a gyerek reggeli "produkcióját" este torolja meg, mikor az már egyáltalán nem "aktuális". Nincs egységes szabály, mit hogyan és mivel büntessünk. Minden gyerek egyedi és megismételhetetlen, így ami hatásos az egyiknél, nem biztos, hogy eredményes lesz a másiknál. Ésszel és szívvel kell büntetni, semmiképpen sem indulatból. Hatásos büntetés lehet például a gyerek eltiltása kedvenc játékától, hobbijától. De mindig mérlegelni kell, vajon a büntetéssel célt érünk-e, és egyáltalán kivitelezhető? A szülők gyakran panaszkodnak: nem tudom, mit csináljak ezzel a gyerekkel. Már hetek óta szobafogságban van, nem nézheti a TV-t sem, de viselkedése mit sem változott. Ilyenkor megkérdőjelezhető a büntetés javító-nevelő jellege, és más módszert kell keresni. De semmiképpen sem indulatból, elhamarkodottan. Az üres fenyegetőzés, vég nélküli lamentálás, a betarthatatlan büntetések komolytalanná teszik az egész nevelési helyzetet.

Közhely, hogy a jutalmazáson alapuló nevelés eredményesebb, mint a testi fenyítés. Sok szülő azonban átesett a ló túlsó oldalára. Kapsz egy százast, ha kiviszed a szemetet, kitakarítod a szobádat - mondják csemetéjüknek. A felnőttek számára a jutalom gyakran valami anyagi természetű dolgot jelent: ilyenkor mindig a zsebükbe nyúlnak, meg akarják vásárolni a gyerek jóságát. Pedig jutalom lehet egy séta, közös játék, beszélgetés, egy közös kirándulás. A másik fontos dolog: tanítsuk meg a gyereket örülni! Az örömünket mindig nyilvánítsuk ki előtte. Ki kell mutatni, mennyire örülünk annak, hogy együtt vagyunk, hogy mindenki egészséges a családban, hogy szépen süt a nap, hogy jó a kedvünk.

A felmérésekben pár kivételtől eltekintve minden gyerek azt vallja, hogy megverték már otthon. Ezt megalázónak tartják, kiszolgáltatottnak érzik magukat, hiszen nem tudnak védekezni. A testi fenyítés másik veszélye: a verés és az erőszak közti határt könnyű átlépni, s gyakran nem is lehet szétválasztani a kettőt. A szülő például pofon vágja hisztis gyerekét - de különbség van egy pofon és három pofon között.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint nehéz meghúzni a határt, hol végződik a "néha rácsapok a fenekére" és hol kezdődik a bántalmazás. Az előbbit ő nem is tartja tragikusnak, különösen akkor nem, ha például egy "hülye voltam, te is az voltál, bocsánat" fordulattal helyére kerülnek a dolgok. - Persze, ha a bocsánatkérés rutinná válik, akkor ez sem működik - teszi hozzá. Azt mondja, hogy minél nagyobb a gyerek, annál ártalmasabb lehet a pofon, mert az idősebbek sértőbbnek, kibírhatatlanabbnak érzik.


dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner