XXXII. rész. A /tűz/fészek -ahol felnövünk...

A legtöbb örömünk és bánatunk a másokhoz fűződő kapcsolatainkból fakad. Ám kapcsolataink karbantartása, fejlesztése, javítása, minőségének tudatosítása messze nem foglal el olyan helyet az életünkben, amekkora a valódi jelentőségük.

A legtöbben anyagi helyzetüktől szinte függetlenül, elsősorban a pénzzel megvehető dolgok megszerzéséhez kötik a személyes komfortérzésüket. Ugyanakkor a fejfájással, szorongással, álmatlansággal, evési rendellenességekkel, depresszióval orvoshoz fordulók túlnyomó többsége valamilyen kapcsolati problémával küzd. Ennek az ellentmondásnak már a tudatosítása is sokat segíthetne életminőségünk javításában.

A család, amelybe beleszülettünk, egész életünkön át meghatározó erővel bír: a szüleink, testvéreink és a gyerekeink vitathatatlanul a legfontosabb, mintaadó kötelékeket jelentik az életünkben. A családé az alapvető felelősség a következő nemzedék testi és lelki egészségéért, a társadalomba való beilleszkedéséért és a többi emberhez való viszonyáért. Nem kétséges tehát, hogy a gyereket nevelő szülők bizonyos értelemben a világ legösszetettebb munkáját végzik. Sajnos a szülők többsége felkészületlen erre a feladatra. Még nagyobb baj , hogy sokan maguk is érzelmi zavarokkal küzdenek, ami komoly akadálya annak, hogy jó szülővé váljanak.

Nézzük, milyen ismérvei vannak a lelkileg egészséges, jól működő családnak:

  1. Önbecsülés - Az egészséges család minden tagja - a szülők, gyerekek esetleg nagyszülők - tisztában van saját értékeivel, érdekeivel, és ezeket képes érvényesíteni.
  2. Kommunikáció - Az egészséges családban világosak, közvetlenek és őszinték az üzenetek, ami persze nem jelenti azt, hogy nincsenek akár komoly nézeteltérések, konfliktusok.
  3. Családi szerepek - Az az egészséges megoldás, ha a családtagok közötti munkamegosztás, azaz a feladatok és az egymáshoz való viszony ésszerű, célszerű, szükség esetén változtatható és nyíltan megvitatható.
  4. Külső kapcsolatok - Az egészséges család tagjainak számos kapcsolata van/lehet családon kívüli személyekkel. A másokkal való barátkozást kívánatos, természetes dolognak tartják, akár a gyerekekről akár a felnőttekről van szó.

A családon belüli kapcsolatok olyan szorosak, hogy egyes pszichológusok szerint valójában nincsenek is egyéni problémáink, hanem mindegyik valamilyen családi problémának a megjelenési formája. A családon belül folyamatosan, és elkerülhetetlenül kialakul a polarizáció, azaz két vagy több személy között megnő a feszültség, a konfliktusok kiéleződnek, háromszög típusú problémák keletkeznek. Például két családtag szembefordul egy harmadikkal. Ráadásul sokszor ez csak a felszín, és a háttérben esetleg öntudatlanul arra megy ki a játék, hogy pl. a szülők elrejtsék a saját konfliktusukat, és másokat, többnyire a gyereket, vagy a gyerekeket hibáztassák.

A családi viszályoknak sokszor a változásoktól való félelem a rejtett mozgatója. A szülők, vagy nagyszülők szeretnék megakadályozni, lassítani, hogy valamelyik családtag felnőjön, önálló életet kezdjen, vagy önálló külső kapcsolatokat tartson fönn.

Mind több tudományos tapasztalat igazolja, hogy a családokon belüli érzelmi-pszichológiai viszonyok nagyon fontos szerepet játszanak a családtagok általános egészségi állapotának, sőt életkilátásainak alakulásában. Óvatosan kell azonban bánni a családunk, elsősorban szüleink hibáztatásával. Hiszen, ha kizárólag az ő nevelési módszereikben találjuk meg a kifogást a mi ballépéseinkre, sikertelenségünkre, hibáinkra, akkor nincs kiút a neheztelés, másra mutogatás ördögi köréből. Ezt a sort a végtelenségig folytatni lehet, hiszen a szüleinknek is voltak szülei, akiknek szintén voltak körülményeik, neveltetésük.

Senki sem végzi el helyettünk azt a feladatot, hogy felnőve felelősséget kell vállalnunk a saját sorsunkért. Legkésőbb a húszas éveinkben már mindenképpen itt az ideje, hogy nekifogjunk a gyermekként megtanult viselkedésmintáink korrekciójának.

Szembe kell nézni gondolkodásunk, magatartásunk egyoldalúságával és hibáival, függetlenül attól, hogy amilyenek vagyunk, azt alapvetően a szüleinknek köszönhetjük. Mások hibáztatását már csak a saját, megszületett, vagy tervezett gyermekeink érdekében is célszerű abbahagyni, egyébként ők sem fogják megtanulni az életükért való felelősségvállalást.


dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner