XXVII. rész. Tudod ki áll az önmegvalósításod útjában? Te!

Az a jó, ha egyensúlyban van bennünk lényünk három része, az örök gyerek, a szülő és a felnőtt, de tudnunk kell, hogy minden egyensúly egyensúlytalanságokon keresztül jön létre. Önmagában az tény, hogy így működik a személyiségünk, jelzi, szükségünk van arra, hogy a dolgokat különböző szemüvegen át tudjuk nézni és hol egyik, hol másik nézőpontnak adjunk elsőbbséget.

Személyiségünk különböző részeinek különböző válaszuk van az életünkben felmerülő helyzetekre. Arra az egyszerű kérdésre, hogy mi volt ma a munkahelyünkön, attól függően, hogy éppen melyik személyiségrészünk a legéberebb vagy a legerősebb, nagyon eltérő válaszokat adhatunk. Mondhatjuk azt, hogy dögunalom volt az egész nap és holnap legszívesebben be sem mennénk - ekkor a természetes gyerek szólalt meg bennünk. Mondhatjuk, hogy köszönöm kérdésedet, a körülményekhez képest jól eltelt a nap - ilyenkor az alkalmazkodó gyerek válaszol, de azt is mondhatjuk, hogy a főnököm egészen el van ragadtatva attól a jelentéstől, amit tegnap beadtam. Lám, megérte egész éjszaka túlórázni - ha a tudálékos gyerek szólal meg bennünk. A gondoskodó szülő talán úgy válaszol, hogy örülök, hogy egyáltalán még munkám van, a felnőtt szülő pedig valami ehhez hasonlót válaszol: "Vannak előnyei és hátrányai is ennek a munkahelynek, amíg lehet, megpróbálom az előnyös oldalakat nézni és a körülményekhez képest jól elvégezni a munkámat."

Ezek a válaszok jelzik, hogy egy viszonylag egyszerű helyzetben is számos megoldási lehetőség kínálkozik. A legtöbbször nem is vagyunk tudatában annak, mikor miért válaszoltuk vagy cselekedtük azt, amit éppen tettünk. Ha ezt a most automatikus működést egy kicsit tudatosabbá sikerül tenni, nagyon sokat nyerünk a személyiségünk megismerésében és könnyebben elhisszük, hogy lehet fejleszteni.

Az emberi személyiség fejlődésével foglalkozó kutatók egyetértenek abban, hogy mi emberek mindnyájan arra törekszünk, ha nem is tudatosan, hogy érvényre juttassuk a saját igazi, egyedi, senki mással össze nem téveszthető lényünket. Vagyis, hogy saját magunk legyünk. Kérdés, hogy mi áll ennek az útjában, vagyis mi akadályozza az emberi személyiség kiteljesedését. Egyes nézetek szerint a legfőbb akadály, hogy nehezen ismerjük föl saját valós szükségleteinket és érzéseinket. Különböző téves nézetek, félelmek, rossz tapasztalatok miatt hamis feltételezésekkel élünk saját magunkat illetően és elkerüljük a valódi szembenézést.

A sorozat korábbi részeiben már említett Maslow szerint az alapvető szükségleteink - élelem, egészség, biztonság, szeretet, önbecsülés - kielégítése nélkül nem emelkedhetünk magasabbra, azaz nem nyilvánulhatnak meg személyiségünk rejtett lehetőségei és értékei. Vagyis személyiségünk lényege, valódi mivolta csak akkor képes kiemelkedni, ha elég szerencsések vagyunk az életben, alapvető szükségleteink kielégülnek, és többé-kevésbé egészségesen viszonyulunk az érzelmeinkhez és a valósághoz.

Általában az alapvető szükségleteink kielégítésére összepontosítunk, ami végül is rendben van, de a legtöbben akkor is megmaradnak ebben a körben, amikor már tovább léphetnének. Elsősorban az anyagi javakkal van ez így. Aki nélkülözik, az természetesen elsősorban ennek elkerülésére törekszik, csakhogy ezekből még több nem jelent jobb életminőséget a személyiség kiteljesedése szempontjából.

Izgalmas kérdés, hogy egyáltalán miként alakul ki a személyiségünk, és melyek azok a részei, amelyek életünk során képesek a változásra. A személyiség egy része, bizonyos vonások már 6 éves korunk körül megerősödnek, és kb. 25 éves korunkra lényegében befejeződik az érés. Néhány olyan tulajdonságunk van, ami egész életünkben szinte alig változik: az érzelmek stabilitása (a neurózisra való hajlam), nyitottság a külvilág felé, illetve befelé forduló alkat, az új tapasztalatok iránti nyitottság vagy ezektől való elzárkózás, megegyezésre való hajlam vagy túlérzékenység, függőség, rendszeretet, illetve önállóság.
Más tulajdonságaink - mint például az önmagunkkkal való megelégedettség, a boldogság, a másokon való uralkodás vagy az elidegenedés érzése - lényegesen változhatnak az élet különböző szakaszaiban.

Az ember hajlandó saját életét egy teljesen egyedi, semmivel össze nem hasonlítható történetnek tekinteni, és ez így van rendjén, hiszen mindnyájunk számára ez az egy élet áll rendelkezésre. Fontos azonban tudatosítani, hogy valamennyien átélünk tipikus életszakaszokat, amelyekhez tipikus élettapasztalatok társulnak, és ennek következtében fellépő tipikus személyiségváltozás jellemzi. Nagyon hasonlítanak egymáshoz azok a kritikus élethelyzetek is, amelyek a legnagyobb változásokat hozzák az életünkben: a szerelem, családalapítás, munka, egészség, hozzátartozó halála, nyugdíjazás, öregedés, stb.


dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner