XXVI. rész. Három macska vagyok és játszom egymással...

A legszemléletesebb elméletek személyiségünk leírására Freud és Berne nevéhez fűződnek. Freud szerint van bennünk egy primitív, biológiai gyökerekből táplálkozó rész, az id, aki mindent azonnal kimond, mindent most akar megszerezni. Ez az id vezet bennünket, amikor arra vágyunk, hogy szeressenek, dédelgessenek, felnőttként a szexet keressük, amikor elönt a düh, erőszakosak vagyunk mindennel szemben, ami megakadályoz abban, hogy jól érezzük magunkat. Énünknek ez a része nem törődik észérvekkel, nem ismeri az erkölcsöt - azonnali kielégülésre törekszik. Eric Berne száz évvel később az id-et "gyereknek" keresztelte el. Mindenkiben ott rejtőzik egy örök, soha fel nem növő gyerek, mégpedig három különböző megjelenési formában.


1. A természetes gyerek: kreatív, örömkereső, érzékeny, óvatlan, tele van energiával, felfedezőkészséggel. Ő jelenik meg, amikor a legfontosabb érzelmeinket átéljük, amikor boldogok vagy haragosak vagyunk.


2. Az alkalmazkodó gyerek udvarias, rendszerető, meg akar felelni másoknak, elrejti a haragját és a gyűlöletét, mindenáron jutalomra törekszik, jó kislány vagy jó fiú akar lenni. Ez az alkalmazkodó gyerek sok nehézséget okozhat. Ő az, aki lázadás helyett inkább halogatásra biztat, aki megbetegszik, hogy magára vonja a figyelmet, és aki leginkább hajlamos az úgynevezett életjátékokra és ezzel másoknak és saját magának sok sérülést tud okozni. Ő válik neurotikussá vagy egyszerűen csak boldogtalanná, ha úgy látja, hogy ebben a helyzetben ez a fajta alkalmazkodás jár "haszonnal".


3. A kis professzor az az okos, intuitív része a személyiségünknek, amelyik kitalálja, hogy hogyan kell kezelni a többieket ahhoz, hogy elérjük a céljainkat.

A bennünk lakó gyermek uralja az adott helyzetet, ha az alábbiakat tapasztaljuk.

Érzéseink, érzelmeink alapján hozunk döntéseket, olyan szavakat használunk, hogy nem akarom, nem tudom, gyűlölöm, szeretem, azonnal add ide stb. De az is gyermeki énünkre utal, ha mindig és kizárólag azt keressük, hogy az adott pillanatban mi okoz számunkra legtöbb élvezetet, mulatságot, szórakozást, vagy meglátjuk, hogy a környezetünkben lévő emberek is szívesen vesznek részt valami örömet nyújtó játékos tevékenységben és mi is jókedvvel csatlakozunk hozzájuk.

A személyiségünknek ez a három alegységből álló gyermeki része sok mindent eldönt az életünkben. A kulcskérdés, hogy vajon ez a gyerek boldog vagy boldogtalan. Mennyire szabad és legalábbis időnként teljesülnek-e a vágyai. Elnyomottnak vagy dühösnek érzi magát. Szükségét érzi-e annak, hogy akár betegséggel, vagy állandó panaszkodással, illetve romboló lázadással hívja fel magára a figyelmet. A bennünk lakó gyermek megismerése az egyik legfontosabb lépés az önismeret útján.

Mindannyian már nagyon korán rá kell, hogy ráébredjünk: a szükségleteink egy része nem elégíthető ki. Bizonyos dolgok egyszerűen lehetetlenek, másokat ősi tabuk tiltanak és olyan is van, ami túlélésünk szempontjából megengedhetetlen. Vagyis, a gyerek növekedése során az először kívülről jövő szülői tilalmakat fokozatosan elfogadja és hamarosan beépíti nagyfőnökként, szuperegóként a saját személyiségébe. A szülők értékei, beállítottsága és világképe hamarosan megjelenik a gyerekben és immár belülről is rendelkezik egy szülői résszel. Freud és Berne egyformán úgy gondolták, hogy valójában kétfajta szülő lakozik bennünk.


1. A gondoskodó szülő akkor nyilvánul meg bennünk, amikor másokat segítünk, támogatunk, gondozunk, védünk, szeretettel nyilvánulunk meg irántuk, illetve amikor saját magunkkal szemben nyilvánulunk meg ilyen formában. Személyiségünknek ez a része tartalmazza azokat a praktikus megoldási módszereket, bölcsességeket, és technikákat, amelyek a túlélést szolgálják.

2. A kritikus szülő az a személyiségrészünk, amelyik mások és saját magunk magatartását, érzéseit vagy gondolatait kritizálja, amikor valami helytelent tapasztalunk. Ez a kritikus szülő nagyon erőteljes hatást gyakorol ránk, ez váltja ki belőlünk a szégyent, bűntudatot.

Valószínűleg a szülő szólal meg bennünk, amikor olyan szavakat használunk, hogy piszkos, gusztustalan, illetlen, szégyenletes, felháborító, tűrhetetlen. A bennünk élő szülő intézkedik, amikor kérdés nélkül alávetjük magunkat külső szabályoknak, amikor másoknak utasításokat vagy tanácsokat adunk, megmagyarázzuk az összefüggéseket, amikor olyasmit teszünk, amivel nem értünk egyet, de mások elvárják tőlünk, amikor ítéletet mondunk másokról, illetve magukon is érezzük, hogy pont úgy viselkedünk vagy beszélünk, ahogy annak idején apánk vagy anyánk tette. Személyiségünknek az előbbiekben ismertetett két részét, a gyermekit és a szülőit normális körülmények között lényünk felnőtt része felügyeli. Ez a felnőtt ego megpróbál elfogadható összhangot találni gyermeki énünk törvényenkívülisége és szuperegónk, szülői részünk túlságos szigora között. Lényünk felnőtti része keresi meg az összhangot a külvilággal is, hiszen az onnan érkező kihívásoknak is meg kell felelniük. Ez a személyiségrész előrelátó, logikusan, döntései a valóság talaján állnak.


Sejthető, hogy nem mindennapi feladata van, hiszen gyökeresen ellentmondó szándékokat és értékeket kell egyeztetnie. Akkor tör ránk a szorongás, amikor lényünk felnőtt része, az ego úgy érzi, hogy túl sok, kezelhetetlen méretű az egyeztetésre váró feladat. Például amikor egymásnak feszül bennünk a pihenés, kikapcsolódás, szórakozás vágya és az a belső sürgetés, hogy az eddiginél többet dolgozzunk, mert csak így tudunk annyi pénzt keresni, amivel a társadalom elvárásai szerint élhetünk. Még kényesebb a helyzet, ha például házasságtörésre buzdít lényünk azonnali örömszerzésre törekvő része, ezt azonban tiltja a bennünk élő szülő. Ha mindketten egyforma erősek, a felnőttnek nehéz dolga lesz: bármilyen döntést hoz, akár megcsaljuk házastársunkat, akár nem, a rossz érzést nehéz elkerülni.

Két hét múlva az emberi játszmákról olvashatnak

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner