XXIV. rész "Ha megversz is, imádlak én..."

A függőség súlyos formája, amikor alkoholistához, drogoshoz, bűnözőhöz, lelkileg vagy testileg súlyosan beteghez, illetve elviselhetetlenül önző, durva, vagy a munkájában megszállott emberhez kötjük az életünket, kötődünk kóros mértékben. Ilyenkor az egyik fél arra teszi fel az életét, hogy megmentse, meggyógyítsa, megjavítsa a másikat, mert a lelke mélyén annyira elégedetlen magával, hogy nem vesz tudomást a saját alapvető szükségleteiről.

A szülő-gyerek viszonyban is létrejöhet ilyesmi, amikor mondjuk egy bőven felnőtt korú gyerek rendszeresen összeütközésbe kerül a törvénnyel, nem dolgozik, adósságokat csinál, a szülei pedig minden alkalommal kihúzzák a bajból és kifogást találnak a magatartására. Egészen odáig, hogy minden megtakarított pénzüket drága ügyvédre fordítják, csak hogy a gyerek elkerülje a komolyabb büntetést. A kívülállók számára nem kétséges, hogy a gyerek jórészt a szülei nevelési baklövései folytán lett ilyen semmirekellő, amit tovább súlyosbítanak azzal, hogy még mindig nem engedik szembesülni az élet valóságos kihívásaival és szabályaival.

Természetesen a másoknak önzetlenül, jó szívvel nyújtott segítség még nem kodependencia. De minden olyan esetben, amikor a mások problémáival való törődés tartósan háttérbe szorítja a saját szükségleteinket, ráadásul semmiféle érdemi haladást, javulást nem sikerül elérnünk annál a másik személynél sem, akkor valószínűleg egészségtelenül belebonyolódtunk mások életébe.

A legtöbb kóros kapcsolat az alkoholisták családjában alakul ki. Az alkoholfüggőséget manapság betegségnek tartják a szakemberek. Ez kétségkívül nagy előrelépés a korábbi szemlélethez képest, amikor "csak" rossz szokásnak vagy amolyan végzetnek tekintették. De ez a szemlélet is adós marad a magyarázattal, miért lesz az egyik emberből alkoholista, miközben a másik hasonló élethelyzetben megmenekül ettől a betegségtől.

Sorozatunk előző részében már olvashattak, Eric Berneről, ő dolgozta ki a tranzakcióanalízis nevű modellt, melynek lényege, hogy az emberek az egymás közötti társas kapcsolataikban lényük különböző részeivel fordulnak egymás felé. A mindnyájunkban fellelhető Felnőtt, Szülő és Gyerek tárgyal, egyezkedik, vall szerelmet vagy éppen veszekszik a másikban fellelhető Felnőttel, Szülővel és Gyerekkel. Könnyű belátni, hogy így már két ember esetében is kilencféle kapcsolat jöhet létre.

Eric Berne szerint egész életünkben játsszuk különféle szerepeinket: a férj a mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó feleségét a családi autó technikai problémájáról, majd ugyanez a feleség másnap a szervízben tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy átverjék a szerelők. A szerepek, a tranzakciók és az ezekből felépülő ún. játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá teszik. Akkor van baj, ha valaki berögzül szerepeibe és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani.

Eric Berne talán legszemléletesebben az alkoholista játszmáját mutatja be magyarul is megjelent Emberi játszmák c. könyvében. Többnyire egy kétszemélyes "darabról" van szó, amelyben a főszerep az Alkoholistáé, akinek mindig van egy "Üldözője", egyben "Megmentője" - rendszerint a házastársa. A feleség kezdetben megadóan tűri, hogy a részegen hazatérő férj összerondítsa a lakást, később azt is, hogy megverje. Másnap reggel korholja gyalázatos életmódjáért, természetesen eredménytelenül. A későbbi fázisokban, ami gyakran az alkoholista szervi leromlásával jár együtt, a korholás, megbocsátás, fenyegetés, tűrés már összecsúszik, de a játszma változatlanul megmarad, és természetesen a férj tovább iszik.

A két főszereplő nyeresége - ami minden játszmára jellemző - abból adódik, hogy a férj folyamatosan képes kiváltani és fenntartani egy nagyon intenzív érzelmekkel teli helyzetet. Neki leginkább erre van szüksége. Igazából nem vagy nem csak az alkohol okozta élvezetért iszik, hanem - bár nem tud róla - azért a helyzetért, amelyben a felesége kizárólag vele foglalkozik. Gyanítható, hogy a feleség oldaláról is hasonló motívum játszhat szerepet, amiért eltűri a megaláztatásokat. Ha ugyanis belátná, hogy férjét ezzel nem lehet "megmenteni", és kilépne a játszmából (olykor a házasságból), valószínűleg nem az következne be, amire hivatkozik. Ha a férj nagyivó, de még nem igazi alkoholista, még az is előfordulhat, hogy el hagyná az alkoholt. Ha azonban valódi alkoholistával van dolgunk, akkor ő hathatós külső segítség nélkül már nem képes elhagyni az ivást, akkor sem, ha rájön a probléma gyökerére. Az alkoholizmussal való szembesülés azonban mindenképp az első nagy jelentőségű lépés, ami nélkül a megoldásra esély sincs.

Eric Berne szerint a játszma főszereplője az alkoholista, aki személyiségének Gyermek-részével nap mint nap kikényszeríti házastársából a reakciót a magatartásából sugárzó kérdésre: "Lássuk, meg tudsz-e állítani a lejtőn?" A feleség erre mindig Szülőként reagál: "Abba kell hagynod, különben...". A férj állandóan provokálja a feleséget, aki erre vádakkal vagy megbocsátással reagál. Az sem oldaná meg a problémát, ha nem venne tudomást párja alkoholizálásáról, ezzel ugyanis haragot vagy agressziót váltana ki a férjből. Neki egyenesen szüksége van a feleség felháborodására, vádaskodására, kétségbeesésére, majd megbocsátására ahhoz, hogy az érzelmi háztartása egyensúlyba kerüljön.

Az amerikai pszichiáter szerint az Alkoholista-játszma főszereplője leginkább attól fél, hogy valóban intim viszonyba kerüljön másokkal, mindenek előtt az élet- vagy házastársával. Ez nem csak a szexuális életben okoz nehézségeket. Általában fél attól, hogy bárkit közel engedjen magához, bárkivel őszinte legyen. A nagy indulatkitörések pótolják az intimitás és a közelség valódi, egészséges megnyilvánulásait. Az alkoholista felesége látszólag áldozat, akinek semmi köze a férj alkoholizmusához, pedig valójában ő is keményen "játszik", nélküle nem működik az egész. Sokszor ő is kórosan függ egy másik embertől - a férjtől -, és akkor sem tud neki nemet mondani, elhagyni, ha ennek elkerülhetetlenségét józan ésszel belátja. E kóros függőség magyarázza meg, miért tűri el sok asszony a bántalmazást férjétől még akkor is, amikor felbonthatná a házasságot.

A kodependens személyiség mások gyengeségéből táplálkozik: a tárgyilagos kívülállók szerint elviselhetetlen és értelmetlen kapcsolatnak a fenntartása ad célt, keretet az életének. Gyakran gyerekkori bántalmazások, szexuális traumák, súlyos testi-lelki megpróbáltatások magyarázzák a kodependencia kialakulását.

Természetes ez a modell nem húzható rá minden alkohol-problémával küzdő ember esetére. Másféle pszichológiai indítékból is válhat az ember alkoholistává, esetleg más szenvedély alternatívájaként, a drogról való leszokás után nyúlnak a pohárhoz. Sokan "csak" társaság nagy ivójának kategóriáig jutnak el, és sosem lesz belőlük valódi alkoholista.

Az alkoholista-játszma rávilágít arra a problémára, hogy egyesek számára az ital elhagyása sem szünteti meg életük alapvető tisztázatlanságait. (Természetesen az alkoholizmus feladása nélkül erre még esélyük sincs.) Az ún. gyógyult alkoholisták társaságában gyakran érzik a kívülállók, hogy az illetőknek egyszerűen sivár lett az életük. Eltűnt belőlük mindaz a szín és elevenség, amit a berúgás-másnaposság, a bűn és bűnhődés váltakozása jelentett. Jelentős részük ugyanis a leszokás után nem képes ugyanolyan "érdekes" elfoglaltságot találni magának, mint amilyen korábbi szenvedélye volt. Mivel klasszikus módon fél az intimitástól, a hiteles emberi kapcsolatoktól, állandó kísértést érez arra, hogy visszakanyarodjék a régi útra, és megint elrontsa az életét. Ekkor ugyanis neki lesz "igaza", és végre megint az ismerős játszmában találja magát.

Az effajta "életjátszmák" évek, esetleg évtizedek során nyerik el végső formájukat, a tőlük való megszabadulást sem lehet egyik napról a másikra remélni. Aki felismeri, hogy alkoholistaként vagy megmentő-üldözőként ráillik a fenti leírás, megtette az első lépést a játszmamentes, valódi intimitásra, őszinteségre, hiteles kommunikációra épülő párkapcsolat felé. A folytatás persze nem lesz könnyű, sőt komoly akadályokkal kell számolni. Gyakran a házasság végét jelenti, ha az egyik szereplő véget vet a játszmának. Meglepő módon ez az iszákos férj "kijózanodására" is vonatkozik.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner