Félévi dolgozatok, felelés, vizsgaidőszak - ha sokat kell tanulni

Nyakig vagyunk a vizsgaidőszakban, s ilyenkor lelki szabotőreinkkel is meg kell küzdenünk. Például az a gondolat kísért, hogy amit meg kell tanulnunk, annak nagy része vagy akár az egész, haszontalan, felesleges, sosem lesz rá szükségünk. Ezzel az okoskodással elsősorban a feladat elől menekülnénk, de azért nem teljesen alaptalan a felbukkanó kétely. Kezdenünk kell vele valamit, egyébként elszívja erőnket, gúzsba köti gondolatainkat.

Nagyon is könnyen megtörténhet, hogy az adott tananyagra, akár az egész tantárgyra későbbi életünkben valóban sosem lesz szükség. Ugyanakkor lelkünk mélyén érezzük, hogy a helyzet adott, a kedvünkért nem fogják átírni a könyvet, átformálni a tanrendet. Le szeretnénk tenni a vizsgát, le kell tennünk a vizsgát! Ebből a szempontból mindenképpen van értelme a tanulásnak.

Ezt a megfontolást, belátást úgy tehetjük belsővé, lelkileg is elfogadottá, hogy az alábbi megerősítéseket naponta többször, este elalvás előtt mindenképpen félhangosan elmondjuk:

  • Megmutatom, hogy bármilyen anyagot megadott időn belül meg tudok tanulni.
  • A sorsom közös sok-sok olyan emberével, akik ezt az anyagot már megtanulták.
  • A tanulás a kitartásom próbája, akadály, amelyet egyszerűen át kell ugrani.
  • A diplomám megszerzéséhez vezető úton ez a következő lépés.
  • A tanulás a vizsgára olyan, mintha egy zenedarabot gyakorolnék, amelyet csak egyszer adok majd elő.
  • Az előttem álló vizsga valamiféle szertartás, amelynek kíváncsian és örömmel vetem alá magam.


Tanulás közben megjelenhet bennünk egy másik szabotőr is, akinek a csapdájába ugyancsak könnyű beleesni. Miközben a szöveggel dolgozunk, észrevesszük, később pedig kimondottan keressük a jegyzet, tankönyv hibáit, fogyatékosságait. Ez önmagában üdvözlendő dolog, hiszen a szellemi feldolgozás része, hogy keressük a logikai kapcsolatokat, végiggondoljuk a következtetéseket és feltűnik, ha megbicsaklik az érvelés, sok az ismétlés, cikornyás a mondatszerkezet. A megtanulandó szövegek ritkán tökéletesek, sőt olykor egyszerűen rosszak. A szerzők csak ritkán ügyelnek a tankönyvírás szabályaira, sokszor nem is ismerik ezeket. Ezért azok a szövegek, amikből fel kell készülnünk a vizsgákra, általában komplikáltabbak, logikai bukfencektől sem mentesek és csaknem mindig hosszabbak, mint az feltétlenül szükséges.

De ne felejtsük el, hogy a tankönyv, jegyzet esetleges hibái nem adnak számunkra semmiféle felmentést! Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ilyen körülmények között kevesebb tanulás elegendő lesz. Éppen ellenkezőleg! Addig kell "rágnunk" a szöveget, amíg ki nem bogozzuk a gubancos logikai szálakat. Ha ez sikerült, írjuk le a végeredményt, veregessük vállon magunkat, hogy mi egyszerűbben, rövidebben is megoldottuk.

És most valóban fogjunk hozzá! A tanulásra szánt időt, napokat őrizzük, mint a hímes tojást. Hajlamosak vagyunk ugyanis telefonálással, a számítógép babrálásával, e-mailezéssel, a lakásban való totojázással értékes órákat vesztegetni. "Úristen, már 11!" - konstatáljuk az idő múlását, ezért délelőtt már bele se fogunk, délután pedig lehangolódva a délelőtti kudarctól végképp elmegy a kedvünk a tanulástól.

A notórius pepecselőknek segíthet a szobában kifüggesztett nagyméretű tacepaó: Ma sem húzom az időt! Jó módszer, ha jól látható helyre följegyezzük, mennyi időt vesztegetünk el nap mint nap a tanulás előtt és közben. Ha ez meghaladja pl. az egy órát, az adott napot pirossal jelöljük, ha viszont sikerült ennél kevesebbre szorítani a veszteségidőt, azt jelöljük zölddel. Ha szépen szaporodnak a zöld napok, pl. már öt van, megjutalmazhatjuk magunkat egy extra mozival, vagy internetes játékkal. Sokat segít, ha mindig pontosan tudjuk, miből, mennyit akarunk egy adott napon átvenni. Így csak az aznapi feladatra kell koncentrálunk, és kevesebbet aggódunk magáért a vizsgáért, vagy a többi tantárgy miatt.


dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner