Miért nem beszélgetsz velem, apu?

Miért?

Miért zöldek a levelek, apu?
Miért van tövis a rózsán?
Miért kell nyakat mosnom, apu?
Miért nő szőr az orrodból?

Miért hallják a kutyák, amit mi nem, apu?
Miért állt le a motor?
Miért beszélsz csúnyán a nagynénimről, apu?
Miért kopaszodsz olyan nagyon?

Anyu miért magasabb nálad?
Miért utálja a kutya a macskát?
A nagyinak miért van bajusza, apu?
Miért vagy egyre hájasabb?

Miért nem felelsz minden kérdésemre?
Régebben mindig válaszoltál, de már nem.
Miért? Mondd meg, hogy miért, apu?
Vagy szerinted unalmas vagyok?

/John Kitching/


Bizony, egyre kevesebbet beszélgetünk a gyerekeinkkel. Ennek többek között az a következménye, hogy minden harmadik-negyedik nagycsoportos óvodás le van maradva a beszédfejlődésben, függetlenül a származásától, a szülők képzettségétől. Akadémikusok gyerekei éppúgy érintettek ebben, mint segédmunkásokéi.

A gyermekkori beszéd- és hallászavarokkal foglalkozó szakemberek riadót fújnak, mert a 3,5-4 éves gyerekek körében a kezelést igénylő esetek száma az elmúlt tíz évben megkétszereződött.

Tapasztalt tanítók panaszkodnak, hogy első osztályosaik képtelenek a nyelvvel bánni: mind több gyereknek okoz nehézséget, hogy megértsen, és pontosan végrehajtson egy órai utasítást, vagy valamiről alaposan beszámoljon.

A beszédzavarok a gyerek egész motorikus és szenzoros fejlődését áthatják. Sajnos csak egy részük kap megfelelő terápiát, de sok gyerek még a fejlesztés után is döcögve, szegényesen beszél. Nagyon nehéz korrigálni azt, ami nem történt meg idejében, természetes úton - a családban.

A szegényes szókincsű, beszédhibás gyerekeknek a rövid távú emlékezetük is fejletlenebb, akadozva alkotnak mondatokat, nehezen tanulnak meg olvasni, gyenge a helyesírásuk. A beszédfejlődés zavara tehát a gyermek fejlődésének további lépéseiben is komoly hátrányt jelent. A nyelvi alapok gyengesége beárnyékolja a gyerek iskolai pályafutását, de társas kapcsolatait, érzelmi életét is.

A beszéd átadása egyik embertől a másiknak évezredeken át olyan természetes volt, mint a lélegzetvétel; a gyerekek maguktól nőttek bele, a beszédtanulás természet adta dolog volt. Ez azonban ma már nem így van. Az egyik vezető német betegbiztosító nemrég könyvet adott ki "Beszélgess velem!" címmel. Célja az volt, hogy ösztönözze a szülőket: beszélgessenek a gyermekükkel, mert tönkremegy a betegbiztosító, ha minden 3-4. gyereknek beszédjavító iskolába kellene járnia, nem beszélve arról, hogy ehhez nincs is elegendő szakember.

A beszédfejlődés zavarai nem orvosi tényezőkre vezethetők vissza, hanem a megváltozott körülményekre, amelyek között a gyerekek manapság felnőnek. Bár a hallászavarok, mint orvosi okok valamelyest növekedtek, az orvosok és terapeuták a fő okot egybehangzóan a szülők és gyermekek kapcsolatának "elnémulásában" látják. A szülőknek manapság kevés idejük van a gyerekeikre: egy anya átlagosan napi 12 percet fordít arra, hogy csemetéjével valódi beszélgetést folytasson. A munkanélküliség réme, a munkahelyi versenyhelyzet, az anyagiasság, és maga a korszellem is szorongóbbá, feszültebbé, hallgatagabbá, befelé fordulóvá teszi az embereket.

De a fő bűnös kétségkívül a televízió. Napi 2,5 órányi felnőtt tévézéssel számolva, a dolgozó szülők szabadidejéből szinte semmi sem marad a gyerek számára. A szülők kétharmada nem, vagy csak néha tévézik együtt a gyerekével, pedig ez jó alkalom lenne a látottak kommentálására, egyáltalán a beszélgetésre. Ráadásul egyre több gyereknek van saját készüléke, amit egyedül néz, általában hosszabb ideig, mint a szülei. Különösen elgondolkodtató, hogy nagyon sok 3-5 éves kisgyerek is már napi két vagy több órát tévézik. Többnyire ugyanezek a gyerekek játszanak a legtöbbet számítógépes játékokkal is.

Magyarországi vizsgálatok szerint a szülők 40%-a nem ellenőrzi gyermeke tévézési szokásait, azaz a kiskorúak közel fele bármilyen programot megnézhet a tévében. A szülők harmada egyáltalán nem beszéli meg gyermekével a látottakat, de ennél is rosszabb, hogy tízből négy családnál nem kapcsolják le a készüléket, vagy nem váltanak át másik adóra akkor sem, ha kifejezetten erőszakos vagy mélyen erotikus műsor megy egy csatornán. Hatéves kortól kezdve erősen csökken azon kicsik száma, akik rajzfilmeket néznek.

A gyermekek beszédfejlődésében nemcsak a képernyő előtt némaságban töltött idő okoz kárt. Még a gyerekműsorok is gyakran nagyon távol vannak a valóságtól, és a gyors vágások nem hagynak időt a gyereknek arra, hogy a cselekményt megfelelően kövesse. A műsorok gyakran sztereotip minták alapján épülnek fel, így nem ébresztik fel az egyéni kreativitást és fantáziát. Ennek megfelelően szűkös a gyerekek szókincse a kortársakkal való játék során: beszédük gépiesen rángatózó mozdulatokkal kísért, képregényekből ismert felkiáltásokra, összefüggéstelen mondattöredékekre, bizarr zajimitációkra korlátozódik.

A tévézés elvonja a gyerekeket a spontán, kreatív játéktól és természetes mozgástól, ezáltal erősen akadályozza mind testi mind szellemi és érzelmi fejlődésüket. Korlátozza azokat az ingereket és izgalmat, amelyek nagy- és finommozgásaik, valamint érzékelésük kifejlődéséhez feltétlenül szükségesek. A mai gyerekeket a közvetlen tapasztalatok hiánya egyre jobban akadályozza abban, hogy hő- és egyensúlyérzéküket, szaglásukat és ízlelésüket, tapintás- és mozgásérzéküket kifejlesszék.

Ha a szülők nem beszélgetnek eleget gyerekeikkel, és hiányoznak a változatos sokrétű környezeti ingerek, olyan hátrányt szenvednek a felnövekvő gyerekek, amit anyagiakkal, ajándékokkal nem lehet pótolni, ellensúlyozni.


dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner