IX. rész. Az örök halogatás, avagy a jóra való restség

Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk - ez a jóra való restség. Régi problémánk ez - már a Biblia is megemlíti.

A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt mélyen fekvő, többnyire nem tudatos érzelmeink láthatatlan szálakon összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal - és szabotálják a végrehajtást.
Mik ezek az érzelmek? Például a sikertelenségtől való félelem, ami akár pánikig is fokozódhat. Nem számít, hogy mennyire reális ez a félelem, hiszen többnyire egy tárgytalan szorongás tör ki ilyenkor az illetőből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás. Nem ritkán fel nem ismert depresszió van a háttérben, az illető maga sem érti, miért nincs ereje megvalósítani azt, amit tudomása szerint nagyon szeretne. Furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak. Ha a kudarcra vagyunk "programozva", mert ilyen légkörben nőttünk fel, rendre megépítjük azokat a csapdákat, például az örök halogatást, amikbe beleesve, garantálni tudjuk a rejtett családi parancs teljesítését - azaz mi sem leszünk sikeresek.
A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését. Ők a nyugodt halogatók. A másik típusba tartozók éppen ellenkező okból, a várható feszültség, kihívás elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Az ilyen emberek félnek a kudarctól, elégtelennek tartják a saját képességeiket, alkalmatlannak érzik magukat, de nyíltan nem merik vállalni, hogy valamit nem teljesítenek. Ezért erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén valóban csődöt mondanak. Ez a második típus a nehezebben kezelhető és a veszélyesebb, s ennek a mélyén többnyire komoly személyiségi problémák rejlenek. De mindkét esetben arról van szó, hogy a halogatás valamiféle egérút, menekülés. Mindkét típus megpróbál elfutni a valóság elől.
Az első csoportba sorolt nyugodt, relaxált halogatók általában szeretetre méltó, népszerű, társasági emberek, akik tudják élvezni az életet, és bár tisztában vannak vele, hogy léteznek kötelezettségeik - amiket előbb-utóbb teljesíteni kellene az iskolában, munkahelyen - többnyire csak egy komoly krízis kényszeríti rá őket, hogy megváltozzanak. Az ő problémájukat úgy lehetne megfogalmazni, hogy föl kell ismerniük: nem az a boldogság, ha mindig csak azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem ha kedvvel csináljuk azt is, amit tennünk kell.
Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen a relaxált halogató nagyon sok kellemes dolgot talál az életben, és nagy bajba kell keverednie ahhoz, hogy felismerje, bizonyos kényszerű erőfeszítések nélkül az élet kellemessége nem tartható fenn.

A szorongó halogató taktikája éppen fordított. Ő valósággal halálra dolgozza magát, bár ennek igen kevés eredménye van. Ezek a diákok a vizsgára készülve képtelenek túljutni az első fejezeten, mert minduntalan attól félnek, hogy kihagytak valamit, és eközben annyira paráznak, hogy elmulasztják elsajátítani a tananyag 90 százalékát.

De mi okozza a halogatást? Minden halogató kifejleszti és fenntartja a saját speciális, nem ritkán bizarr félelmeit. Természetesen mindannyian félünk valamelyest az élet realitásaitól, a változások, a kemény munka és a bennünket érő frusztrációk mindannyiunk előtt ott tornyosulnak. Azok, akik ilyen helyzetben elfutnak a félelmek - és a feladatok - elől, és közben azt állítják, hogy minden úgy van jól, ahogy eddig volt, vagy azok, akik a végtelenségig dagasztják a problémát, és ezért nem tudják megoldani, végül is egyformán halogatnak.

Nagyon elterjedt problémáról van szó. Az Egyesült Államokban az egyetemi és főiskolai hallgatók 50 %-a szenved attól, hogy rendre súlyos időzavarba kerül. Valószínű, hogy nálunk sem jobb a helyzet.

Az örök halogatás ellen egyszerű de elég hatásos módszer, ha írásos menetrendet, napi, heti havi ütemtervet készítünk, és annak betartását folyamatosan kikényszerítjük magunkból. Lógjon az orrunk előtt a számítógép, az íróasztalunk fölé szögezve, hogy milyen tennivalókat - tanulnivalót - szabtunk ki magunknak és milyen határidőket adtuk ezek elvégzésére. Esténként dicsérjük meg magunkat, ha teljesítettük, ha nem, akkor másnap feltétlenül pótoljuk.

Persze a halogatásnak lehetnek mélyebben fekvő okai is. Ha a jóra való restség személyiségünk mélyebb rétegeiben keletkezik, ahonnan az alapvető érzelmi, hangulati beállítottságunk, gondolataink, én - és jövőképünk, az élethez való viszonyunk is kisarjad, keressünk külső, szakértő segítséget a probléma megszüntetéséhez.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner