VII. rész, Miért vagyunk /rossz/ szokásaink rabjai?

Az élethez szükséges ismereteket, készségeket, szokásokat többnyire tanulás útján sajátítjuk el. Ahhoz, hogy valóban végbemenjen ez a tanulás, motiváltnak, azaz érdekeltnek kell lennünk a folyamatban. Csakhogy lelki problémáink nem kis része éppen abból származik, hogy hiába tudjuk, mit kellene tennünk, mi lenne a helyes, a dolog mégsem megy. Nem tanuljuk meg azt, amit pedig látszólag meg szeretnénk tanulni. Ilyenkort szoktuk mondani, hogy nincs akaraterőnk.

A kutatók szerint öt típusa van azoknak az akadályoknak, amiken rendre megbuknak a legjobb ötleteink és elhatározásaink is.

1. Sokszor a környezet befolyása erősebb, mint mi vagyunk.
Takarékoskodni akarunk, de képtelenek vagyunk ellenállni a lehengerlő reklámoknak, a kedvenc együttesünk koncertje nagyobb vonzerőt gyakorol, mint amennyire félünk a másnapi vizsgától stb.

2. Gyakran bennünk rejtőznek a nehezen felismerhető ellenerők.
Összeveszünk a házastársunkkal látszólag minden ok nélkül, és mi csodálkozunk a legjobban az indulataink súlyosságán. Alaposabb önelemzéssel esetleg kiderül, hogy ilyenkor nagyon mélyre elásott, egészen más típusú konfliktusok törnek ki belőlünk.

3. Saját magunk állítottunk föl kifogásként működő akadályokat, mert félünk a végrehajtás nehézségeitől.
Például van rajtunk három felesleges kiló. Ekkor ahelyett, hogy kicsit visszafognánk magunkat az evésben, önlejárató hadjáratba kezdünk. Azt mondjuk magunknak - és hogy biztos legyen a hatás, környezetünkben is elhintjük a túlzó, becsmérlő kijelentést - olyan kövér vagyok, mint egy disznó. Ettől kezdve ahelyett hogy fogynánk, még többet eszünk és persze hízunk - mondván, most már úgyis mindegy.

4. Mindnyájan ismerjük azokat a gyenge pontjainkat, amelyek eltérítenek elhatározásaink végrehajtásától: leülünk a tévé elé, órákig fecsegünk telefonon, unalomból eszünk vagy iszunk, dohányzunk, pedig pontosan tudjuk, hogy most valami mást kellene tenni.

5. Az akadályok talán legveszélyesebbjét úgy lehetne jellemezni, hogy módszeresen bekéredzkedünk ugyanazokba a csapdákba - sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy megépítjük ugyanazokat a csapdákat. Ilyen eset, amikor valaki harmadszor megy férjhez ugyanolyan rossz tulajdonságokkal rendelkező férfihez, akiről mindenki más előre tudja, hogy ebből csak csőd lehet.

A káros, rossz szokások megváltoztatása a pszichológia egyik jelentős ága lett, és ezen belül is igen sokat foglalkoznak a kudarc kérdésével. A legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy miért vallunk csődöt, jóllehet szent elhatározást tettünk, hogy változtatunk magatartásunkon, és miért vagyunk hajlamosak a visszaesésre akár hosszú évek után is?

Íme néhány elég ijesztő adat ezzel kapcsolatban, amelyeknek elsősorban az a tanulsága, hogy az igazán komoly, rossz szokásokat legjobb ki sem alakítani, mert irtózatosan nehéz megválni tőlük

Az Egyesült Államokban az elvonáson részt vevő alkoholisták és drogfogyasztók 60-75 százaléka visszaesik, mégpedig három hónapon belül, miután gyógyultnak nyilvánították. A leszokott alkoholistáknak alig tíz százaléka volt absztinens két év elmúltával is. A klinikai feltételek között tartott fogyókúrák résztvevőinek 80 százaléka egy éven belül az eredeti súlyára hízott vissza.

Mielőtt azonban végképp elvesztenénk a reményünket, hogy meg tudunk változni, gyorsan megjegyezzük, hogy az összes leszoktató program közül - legalábbis a dohányosok és a túlsúlyosak körében - a minden külső segítség nélkül, önsegítő módszerekkel véghez vitt változások bizonyultak a legtartósabbnak. A következő részben arról lesz szó, hogyan lehet önerőből változtatni a szokásainkon.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner